Jeremiás próféta könyvéből (Jer 1,4-8)
„Így szólt hozzám az Úr: "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára." Erre azt mondtam: "Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok." De az Úr így válaszolt: "Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.”

Elmélkedés
Megható a gyermeke sorsáért aggódó asszony szeme. Megrendítő a gyermeke életéért könyörgő asszony könnye. Vonásait a féltő fájdalom barázdai hasogatják. Megindító a gyermekeiért és férjéért élő asszony keze. Lelkét és gondolatait is ők töltik be teljesen.
Édesanya.
Érthetetlen a gyermekét megölő asszony, aki anya. Igenje a halálra kimondott szó. Az édes szó epévé változik a szájában.

Találkozom síró asszonyokkal. A váróteremben ülnek. Van, aki belül zokog, a másik már képtelen sírni, a harmadik itatgatja a szeme sarkából ki-kipergő cseppeket. A legtöbbjük nem sír. Sehogyan sem. Üres tekintettel vár. A halál előszobájában félelem nélkül, könnyek nélkül.
Vár.
Vár, hogy a halálos ítéletet együtt mondhassák ki.
Várja, hogy az élet elpusztításában segédeket találjon.
Vár, hogy feladva édesanyai hivatását a maga kezébe vegye a lándzsát.
Az önmagát felvilágosultnak, szabadnak kikiáltó modern ember megöli a saját gyermekét. A bűn felelőtlenségét egy nagyobb vétekkel terheli meg. Beszűkült, sötét alagútba kerül és nem tör ki. Előre megfontolt módon, a haszon érdekében, bűntársakkal szövetkezve öl. A gyermekét öli. Elpusztítja az életet.
Elvágja a jövője fonalát.
Van miért sírnia.
Könnyeit a megbocsátó Isten kegyelme szárítja fel.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

Ha bensőnket összeszabdalta a kétely, ha igent akarunk mondani az életre, ha az evangélium szerint akarunk élni, engedjük, hogy nap mint nap újjászüljön az Istenből áradó bizalom, a bűnbánat és megbocsátás! Így nyer új értelmet az életünk. Boldogok vagyunk, akik „igent” mondunk az életre. Szeretünk, mert Isten szeret minket.