A 27. Zsoltárból (Zsolt 27,8-14)
" Uram, a te arcodat keresem. Ne rejtsd el előlem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp! Ha apám, anyám el is felednének, az Úr akkor is magához ölel engem. Uram, mutasd meg ösvényedet, s ellenségeim miatt vezess sima úton! Ne szolgáltass ki ellenségem bosszújának! Hiszen hamis tanúk lépnek föl ellenem, férfiak, kik gonoszat forralnak. De biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét az élők honában. Ezért remélj az Úrban és légy erős, légy bátor és bízzál az Úrban!”

Elmélkedés
Az Istent kereső tekintetet Jézus arcvonásai tükrözik vissza. Mielőtt kerestelek volna, Te már indultál felém. Mielőtt megszólítottak volna, Te már beszéltél hozzám. Mielőtt Rád pillantottam volna Te már belélegeztél engem. A Tied vagyok. Benned élek. A teremtett világ sóhajtva keres, és Feléd vágyakozik, mert megelőző gondoskodásoddal hívtad a létbe.
Uram milyen gyenge kis kísérlet, hogy én bármit is adhatnék Neked – hiszen minden a Tied. Ha a legdrágábbat nyújtom és a számomra leginkább értékessel szeretnélek megajándékozni, akkor is csak visszaadok Neked.
Visszacsepegtetek a saját kincsestáradból. Valami keveset visszacsorgatok a magadéból. Könnyítek a világ szenvedésein. Letörlöm a verejtékező homlokot – úgy, mint Veronika tette? A támogatásban Te itt is megelőzöl. A kendő lenyomata megindítóan hiteles, mert a Te vonásaid vannak rajta. Te most is többet juttatsz vissza, mint amit kaptál az embertől. Így a segítségnyújtásban is a segítő kap többet. A saját képmásodat adod jutalmul. A Te arcodat, rászoruló tekintetedet és a részvétért esdeklő vonásaidat adod vissza.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

Milliók és milliók arcának a lenyomatát őrzi Veronika kendője. A segítségre szorulók milliói.
Ezrek és ezrek kapják meg viszonzásul Veronika kendőjét és rajta arcod lenyomatát. A segítők ezrei.
Mutasd meg mindkét arcodat!
Vésd szívünkbe arcod vonásait!